A koncert - Supershow

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Emlékezés a háborúk áldozataira és mindazokra, akik sokszor életük kockáztatásával segítették az áldozatokat, sebesülteket, menekülteket, elnyomottakat és a rászorulókat.
2015-ben emlékezünk meg a második világháború befejeződésének 70. évfordulójáról. A háború áldozatai elsősorban a zsidók, cigányok és egyéb kisebbségek voltak, azonban számos olyan keresztény is, akik bármilyen okból az elnyomók számára nemkívánatossá váltak vagy segítséget nyújtottak a gyilkos erőszak elleni harcban.
A zene az egyik legjobb eszköz arra, hogy megemlékezzünk az elmúlt évtizedek háborúinak és egyéb erőszakos cselekményeinek valamennyi áldozatáról, azokról a kisebbségekről, akik nem élték túl a viharos időszakokat.

A 2016. évi jubileumi koncert kezdeményezője az FL Intercoop nemzetközi cégcsoport és annak vezérigazgatója, Ficsor László. Mága Zoltánnal, és az elsősorban a népek közötti megértésért koncerteket adó Hineni Szimfonikus Zenekarral, valamint világhírű énekesekkel és táncosokkal együtt Közép- és Kelet-Európa legimpozánsabb koncertjét tervezzük 2016-ban a Papp László Sportarénában.

Lubertus Leutscher trombitaművész a Hineni Szimfonikus Zenekar (Hollandia) karmestere és művészeti vezetője, aki a zenét a népek közötti megértés szolgálatába állította. Ezzel a nagyszabású koncerttel kifejezésre szeretnénk juttatni azt a meggyőződésünket, hogy kizárólag a világ népei közötti együttműködésnek és megértésnek van jövője. Keresztény zenészek a keresztény értékek mellett, a kisebbségek és az áldozatok mellett állnak ki, felhívva a figyelmet a béke fontosságára, a keresztények, zsidók és muzulmánok közötti megértés érdekében.


 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz